Ez a cikk az Óvodai Nevelés c. folyóiratban jelent meg. Amiatt íródott, mert többedszerre botlottam olyan pedagógiai visszaélésekre, amiket igazából nem is szeretnék részletezni. Méltatlan. 

Mi pedagógusok, nevelők pedig hivatásból kell, hogy végezzük a munkánkat, nem szakmázva. Kisebb mértékben mindannyiunk érezheti, hogy megszólít minket ez a néhány gondolat. Az már jó, ha van bennünk mersz önmagunkkal szembenézni, hiszen tökéletesek ritkán vagyunk. Az pedig már nagyobb falat, ha zsigerből elutasítjuk vagy felháborítónak tartjuk ezeket a sorokat... 

Bővebben: Éberség

A színezőkről…

 

A szabad rajz, a szabad játék tág teret ad a gyermeknek, a végtelent nyújtja. A színezők, ahogy az irányított játék is, kész képet ad, behatárolja a teret. Ebből következik, hogy a szabad rajz és a szabad játék alapvetően fontos étele-itala a gyermekkornak, és ez az a tevékenység, ami a 7 év alatti emberkék napjának nagy részét ki kell, hogy tegye. Azonban a felnőttek kisebb-nagyobb korban más-más arányban, intenzitással terelgetik a gyermeket.

A rajzolásnak is, mint minden művészeti ágnak, a lélekre kell hatni, a lelket kell gyógyítania, építenie. A különböző készségek, pedagógiai fogalmak (finommotorika, feladattartás…) ezügyben csak másodlagosak.

A színezők eszenciája, lényege az összpontosítás és az összpontosítás által befogadott információ minősége. Ebből következik, hogy az, amit színez az ember rendelkezik-e tartalmi mondanivalóval, hogyan hat a lélekre, szellemre. Építő jelleggel-e?

A banális, kedves ábrázolásokból sokszor hiányzik a művészi érzékenység; ámbár mellettük szól a gyermeki világ szeretete. A termékek, márkák logóival, figuráival ellátott képek pedig egyenesen manipulatív módon működnek! Egyértelmű, hogy ahol felelős, tudatos és teljes értékű a nevelés, a gyermekekkel való törődés valódi, ott ezeket minden módon mellőzik. Ennek legkirívóbb negatív példája a gyermekorvosi rendelőkben osztogatott tápszer és gyógyszer matricák, kifestők, kiskönyvek arzenálja.

A színezők tartalmi tekintetében csak néhány téma ajánlható: az állatok, a totemek világa, a mandalák, a népművészet gazdag jelképrendszere.

Ha belegondolunk, a „más civilizációban” élő természeti népek ilyen képi világba születnek bele és ilyenből távoznak. Eszerint a TEREMtő a TERMÉszet minden egyedében, elemében megjelenik. Vajon a mi ősi kulturális értékeink mennyire formálják még gyermekeink cseperedő lelkét, mennyire készítik fel az életre, a földi élet szépítésére? Milyen képek díszítik ruhájukat, szobáik falát, használati eszközüket? És a szüleikét, a felnőttekét? Gondoljuk ezt végig úgy, hogy figyelembe vesszük Emoto vízkristályokkal való munkáját…

Az állatok minőségeket szimbolizálnak. Itt nincs hasznos vagy káros lény. Mindnek más a tulajdonsága, a tanítani valója, más érzékenységgel, erővel formál. A mandalákban az elemek erői (föld, víz, tűz, levegő), a Nap stációi, az önmagunk közepébe való visszatalálás, ugyanakkor a kiteljesedés, kifelé áradás is jelen van. Az életfa és más népművészeti képek (szűkebb és tágabb értelemben is) a világunk fejlődési útjait, a világegyetem törvényeit közvetítik. Ezekkel a tartalmakkal formálják tudatunkat.

Mindezek sohasem direkt módon hatnak, hanem a színezés, a rajzolás közben való jóleső odafigyelés által programoz minket.

És nem baj, ha a gyerekek kimennek a vonalból… Elég, ha mi, felnőttek, a vonalainkon belül tudunk maradni. :)

Anyaság a népmesékben

Egyszer valakitől ezt hallottam: a népmese nem a gyermeket altatja el, hanem a felnőttet tartja ébren. Talán annyival egészíteném ki ezt a bölcsességet, hogy életkortól függetlenül működik, sok tanítást kaphatunk a magyar népmesékből (is) a felnőtté váláshoz, az életre valósághoz, az élet hozta helyzetek megoldásához.
Egy ilyen helyzet a szülés, születés. Megszületik a kisbaba, és a várandósból anya lesz. Fizikai szinten ez a folyamat egyszerűen érzékelhető. De az anyaság lelki megszületése nem mindig ilyen látványos, egyértelmű. Itt is van könnyebb és hosszabb vajúdás.
Két kapcsolódó népmesét szeretnék kicsit kibogozni. Egyikük a Cerceruska, másikuk pedig A két aranyhajú fiú címet viseli. Előbbi az anyai harcokról, utóbbi a gyermek folytonos megújhodási képességéről szól – nekem mindenképp, talán többeknek is.

Bővebben: Anyaság a népmesékben

Körmenden több éve működik a Fészek Kör. Az általunk szervezett előadások sikerén, látogatottságán gondolkozom el sokszor. Ez indított erre a levélre, ami szól körmendiekhez, Körmend környékén élőkhöz és távolabbi érdeklődőkhöz is.


    Meg kellene találnunk azt a hajszálnyi vékony kis eret, ami az igazi önvalónkhoz vezet. Ahol az igazi természetünk, az igazi női természetünk van.
    Ezekre ráépült már ezernyi tanult viselkedésminta, érzelmi, gondolati séma, kevésbé szerencsés élethelyzetek és ezeknek a következményei is, megfelelések, elvárások stb. De ha ezeken a nyavalyákon elkezdünk átlátni (félre ne értsétek: nem megtagadjuk vagy elfojtjuk – hanem átlátunk rajtuk), akkor el lehet kezdeni keresni azt az aranyszálacskát, ami elvezet ahhoz a maghoz, amik valójában vagyunk, nők esetében: ami a nőiség és a nőiség történései valójában.
    Így például a szülés beavatását nem úgy élnénk meg, mint egy harcot – ahogy Rank fogalmazott: „a szülés egy véres csata az anya és a gyermek között”. Ez leginkább Ranknek az édesanyjához fűződő viszonyát mutatja meg…
    Rózsaszín álom lenne a szülést úgy szemlélni, hogy az a beavatás egy olyan beavatás, amiben a szülő nő is átlép egy láthatatlan Kapun és ott a Csodák Birodalmát élhesse meg a gyermekével egységben? Olyan Isteni szereteterőkkel, amiket a hétköznapokban nem találunk meg vagy csak pillanatokra és töredékekben?
    Nem a méhösszehúzódások erejéről és érzéséről beszélek, és nem a baba kiengedése közbeni érzetekről. Ez egy más dimenzió.
    Sokunknak a szülés fájdalmas, néhányunknak csak kellemetlen, és van köztünk egy-két ritka pillangó, akinek… akinek más… gyönyörűséges.

Bővebben: Visszatalálni az aranyszálon az önvalónkhoz